Borbás Barna: Az első gól – Borbás Gáspár élete

Recenzió, vagy valami olyasmi. Természetesen már írásom címe is nagyképű, hiszen ez inkább egy olvasmányélmény, mint recenzió, akár az is lehetne a címe egy szeptemberi iskolakezdéskor, hogy nyári olvasmányom, de azokon az éveken már túl vagyok. Bevezető: Kultúrák súrlódása A sublótfiókban maradt írásom címe, de mivel Huntington sokkal jobban megírta, így ott is marad az idők... Continue Reading →

IGÉNY A VIRTUÁLIS VILÁGRA

Vannak a világon olyan dolgok, amelyek nem, vagy csak ritkán változnak. Ilyen a régi - mondhatnám ősi - hagyományokra épülő szabadkőművesség is. Alapjaiban, céljaiban, ami óta létrejött szinte alig-alig változott meg, ami az elveit illeti. Persze a gyakorlat az más. A szabadkőművesség gyakorlata országonként, koronként már többször is átment változásokon.

Új “zsidótörvény” Magyarországon?

A közelmúltban megjelent egy hír, miszerint Magyarországon újból tervezik a Sajtókamara felállítását. Az elképzelés szerint csak az lehetne hivatalosan újságíró, aki a Sajtókamara tagja, csak az a média lehetne hivatalosan megjelentethető, amelynek tagjai a Sajtókamarához tartoznak. Sajtókamara, illetve központilag irányított rendszer már működött Magyarországon. Az egyik a kilencszázharmincas évek végén, és a másik a múlt... Continue Reading →

X Y beszélget

G. E. Lessing az ezer-hétszázas évek ismert német drámaírója, esztétája, a felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja volt. Az egyik legismertebb műve a “A Bölcs Náthán”. Ezzel egyidejűleg írta meg a “Szabadkőműves párbeszédek” című munkáját. Az Oratori publicisztika egy lessingi párbeszéd mai változata. X Y párbeszéde századunk elején Magyarországon zajlik. X Y beszélget Mai “lessingi” párbeszédek  ... Continue Reading →

Ismét megkérdezem: Mi épül itt?

Magyarországon évtizedekig a szocializmust építettük. Mivel diktatúra volt, gyakorlatilag mindenki részt vett az építkezésben. Volt aki lelkesen, volt aki csak immel-ámmal, volt aki asszisztált, de azért mindenki építkezett. Ma, amikor azt mondják, hogy demokrácia van, nem maradt abba a szocializmus építése, de ennek a szocializmusnak van egy jelzője: nemzeti. Épül tehát a nemzeti szocializmus, avagy... Continue Reading →

Be- és lesorosoztak

Be is meg le is sorosoztak. Besoroltak, bekerültem egy negatív kategóriába. Lesorosoztak, azaz Soros-bérencnek neveztek. Pedig személyesen nem ismerem Soros Györgyöt. Életemben nem találkoztam vele, Soha semmit nem kértem, s így nem is kaptam tőle. Mégis ... a lesorosozáson persze nem csodálkozom, hiszen rászolgáltam. Elsősorban azért, mert Soros György értelmiségi, magam is egyetemet végeztem. Másrészt... Continue Reading →

Emléktúra?

Magyarország már megint megszegte a II. világháborút lezáró Párizsi Béke-szerződést. Budapesten nyílt, másutt turista eseménynek álcázott neonáci rendezvényt szerveztek a magyar rendőrség tudtával. A rendőrség nem tiltotta, nem akadályozta meg az eseményeket. Február 11. A dátum a magyar újkori történelemben arról nevezetes, hogy 1945-ben, a budapesti csatában a Budai várnegyedben körülzárt német–magyar csapatok összehangolt nyugati... Continue Reading →

2017 is jól kezdődik!

Ez az év is jól kezdődik, avagy csak folytatódik az, ami 2016-ban már érezhető volt? Folytatódik a kormánypártok által szított magyarországi antiszemitizmus, a cigány-, az idegen gyűlölet. Mi történt 2017 első napján? Egy interneten január elsején megjelent videóból arról értesülhetünk, hogy zsidósága miatt kidobtak valakit egy budapesti étteremből.

Egy vélemény a magyar sajtó két esetéről – ATV és Népszabadság

Az elmúlt napokban a Facebook-on fellángolt egy vita az ATV egy műsora kapcsán. Szombaton pedig a magyar sajtót alapjaiban rázta meg a "zászlóshajó" kilövése, a Népszabadság bezárása. A két eset - egy fontos szempontból - egymáshoz közel áll. Gondoljuk végig, mi is történt... Egy: az ATV-ben történtek A Demokrata Info publcistája az ATV-ben történteket így... Continue Reading →

Kell emlékezni Auschwitzra?

A Facebook-on olvasható Köves Slomó ortodox rabbi egy bejegyzése, amely az olvasók között komoly vitát váltott ki. Köves Slomó az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija. Az egyik olvasó, egy nyugalmazott tanár például szembesíti Köves Slomó rabbit, Köves Slomó rabbival. Egy korábbi írását összeveti a most megjelent bejegyzés állításaival. Magam szeretnék... Continue Reading →

Blog at WordPress.com.

Up ↑